Bimm-Bamm Csoport
Az idő nem áll meg!

MENÜ

Virágóra
 

Ez egy olyan óra, ami az időt mutatja, de a számlapja rézsútosan a  földön van, és virágok díszítik. Az óra mechanikáját és elektronikáját a Bimm-Bamm Csoport készítette, míg az óra kialakítása egy családi ház udvarában, az ügyes kezű házigazda munkáját dicséri.

 

 

 48.1 kép

Készítője P. József (Dunaharaszti), éppen az utolsó simításokat végzi az órán. 

Az óra számlapja kétszínű kőzúzalékkal készült és takarja a kivehető meghajtószerkezetet, így az óraszerkezet és elektronika mutatóval együtt felemelhető.

Körülötte ízlésének megfelelően műfüvet alkalmazott a beton fedésére  A számokat jelző színes virágokat /pozsgásokat melyek télen már csak zöldelnek / kerek vödrökbe ültette a készítője, így az télen kiemelhető és helyére színes kavicsokkal töltött vödrök kerülhetnek.

 48.2 kép

 

 Az óra tájolása - a készítőjétől kapott információ alapján - olyan, hogy Ő maga a-teraszáról kertjében bárhonnan nézheti. Sőt   a szomszédja is jól  láthatja. így a bográcsban készült ételek főzési idejét az óra segítségével tudja nyomon követni. Igaz Gábor?

 

 48.3 kép

Az óra betonalapra készült, az óra alatt szerszámtároló van, melynek bejárata a telek hátsó sarkából van. A számokat jelző virágokat cserépbe ültette a készítője, így az télen kiemelhető.

 

       48.4 kép

 Az óra mechanika és elektronika az alábbi képeken látható. Leírását pedig lásd itt!

 

 

48.5 kép

 Az óraszerkezet, melyet a földbe lehet leásni, és tartalmazza az óra meghajtását is 1.

 

48.6 kép

 Az óraszerkezet, melyet a földbe lehet leásni, és tartalmazza az óra meghajtását is 2.

12V feszültséget, és a GPS antenna jelét kell csak az órához odavezetni a földben. (30m távolságig elégséges a 3x2,5mm2 MT Vezeték)

 

 

48.7 kép

 Az óraszerkezet, melyet a földbe lehet leásni, és tartalmazza az óra meghajtását is 3.

 

 

 48.8 kép

 Virágóra meghajtómotorja, és GPS antennája

 

 


 48.9 kép

 Virágóra szerkezetre különféle alakú mutató helyezhető fel.

A képen csőmutató látható.

 

 

 

 48.10 kép

 Virágóra szerkezetre különféle alakú mutató helyezhető fel.

A képen egyedi, zöldre festett szögletes mutató, egyedi disszel látható.

 

 

 48.11 kép

 Virágóra működéshez 12V tápfeszültségre van szükség. Ezért  a közelben 230V/12V-os tápegységet kell elhelyezni.

A doboz kialakítása változhat, vagy meglévő erősáramú szekrényben is elhelyezhető.

 

 

 48.12 kép

A virágórához idő kongatását végző kalapácsok is elhelyezhetőek.

A kongatásokat az óra apró harangon, gömböc harangon, csőharangon, tak-on vagy gong-on is elvégezheti.

A kép felső részén a kongató kalapácsok elektronikája látható.

 

 

 

48.13 kép

 Készőlő virágóra a Sátoraljaújhely polgármesteri hivatal udvarán

 

 

 

Virágóra
szerző: Gárdonyi Géza

Forrás

Aki ismeri a virágokat, annak juliusban mutatják, hogy mikor hány az óra?


Reggel.
5-kor nyílik a fekete csucsor, másképpen ebszőlő,
6-kor nyílik a kékvirágú katáng, másképpen nap után néző fű.
7-kor nyílik a villás csöngetyűke
8-kor nyílik a keresztes tarnics.

Délelött.
9-kor nyilik a piros tikszem.
10-kor zárul a cérnaáguvirág.
11-kor zárul az egérfülű virág.
12-kor zárul a mezei csorbóka.

Délután.
1-kor zárul a dudva-csorbóka.
2-kor zárul a tolvajfű, másképpen bugás saláta.
3-kor zárul a szegletes tárnics.
4-kor zárul a nagyvirágú len.
5-kor zárul a villás csengetyűke.

Este
7-kor zárul a keresztes tárnics.
8-kor zárul a nagyvirágú szulák.

Persze az ilyen óra szerint nem tanácsos a vasutra menni, mert vagy korán érkeznénk vagy elkésnénk.

 

Asztali nézet