Bimm-Bamm Csoport
Az idő nem áll meg!

MENÜ

 

Váltakozóáramú (AC) harangmozgatás


Az AC harangmozgatást a jelentős szervízigénye miatt ritkábban alkalmazzuk. Általában nagyméretű harangoknál vagy azokon a helyeken telepítjük, ahol a harangot már DC harangmozgatással nem lehet vagy nem gazdaságos megmozdítani, ill. a harangot az ún. felső ütéssel kell megszólaltatni.
 

Aszinkron motoros harangmozgatás

Elterjedt harangmozgatási eljárás volt korábban. Kézi harangozások kiváltására néhány évtizeddel ezelőtt kizárólag ezt alkalmazták, és alkalmaztuk mi is. Ebben az esetben a harang lengőszerkezetére egy nagyméretű kerék és arra a meghajtólánc került. A motor egy rövidre zárt forgórészű speciális motor volt, melyet valamilyen elektronikával kellett vezérelni, és ez hajttta meg a láncot ill. a harangot.

Ezzel a módszerrel általában felső ütésű harangmozgató rendszereket alakítanak ki. Alkalmazásakor a harang nagyon kileng, így csak stabil szerkezetű toronyban és haranglábra lehet és szabad felszerelni. A harangok harangozás közben nagyon gyorsan repülnek. Ezért motoros harangozás esetén, évenkénti karbantartás végrehajtása javasolt. 

Ausztriában, Olaszországban kizárólag így mozgatják a harangokat.  (Ehhez a harangmozgatási technológiához dolgoztuk ki a HG5 és HG6 típusú harangmozgást vezérlő elektronikánkat.) 

 

 

.

   9.1 kép

 A képen a Gödöllő Máriabesnyő két legnagyobb harangja látható.

Ezeket aszinkron mortorok mozgatnak.

 

    9.2 kép

 A képen a Gödöllő Máriabesnyő nagyharang felfogatása és meghajtása látszik.

 

 

 

Síklineáris aszinkron motoros harangmozgatás

A harang tengelyére egy speciális kialakítású fémlemez kerül. Eléje a harang csapágyához rögzítjük a síklineáris motort. Ennél a megoldásnál elmarad a nagyméretű kerék és a meghajtólánc. Csehországban gyakran így mozgatják a harangokat.  Ehhez a harangmozgatási technológiához szintén alkalmas a HG5 és HG6 elektronikánk.

 

Kép feltöltés alatt!

 

    9.3 kép

Síklineáris harangmozgatás

 

 

Csőlineáris motoros harangmozgatás

Ritkábban, csak nagy harangoknál alkalmazott, de megbízható működésű harangmozgatási eljárás. Ebben az esetben a harangkötél végére egy vasbetéttel ellátott alumíniumcsövet rögzítenek. Ez a cső egy speciális 3f tekercselésű tekercs belsejében mozog. (A cső és a tekercs együttesen alkotja a motort.) Ennek a módszernek egyik előnye, hogy az alumíniumcső tömege nagyon kicsi, így a harang alkotta lengőrendszer idő állandója nem változik meg. További előnye még, hogy az alumíniumcső bármilyen hosszú lehet, és így ez állandóan azonos erőt állít elő. (A HG6 vezérlőelektronikánkat lineáris motor vezérlésére alakítottuk ki.) A Bimm-Bamm Csoport 1 és 2 kW teljesítményű motort gyárt. Egy csőre több motor is felszerelhető, így nagy harangok mozgatására is alkalmas. Lehetőség van a harangok két oldalára való felszerelésével a harang egyenletes két oldali húzására is. Ezt extra nagy harangok mozgatása esetén javasoljuk.

 

   9.4 kép 

 Az alábbi képen a Kolozsvár Szent Mihály templom impozáns méretű 7 t. tömegű harangja látható.

Ezt a harangot csőlineáris  motor mozgatja.

 

   9.5 kép

A képen egy 7 t. és egy 1 t . harang mozgatását végző lineáris motor látható  felszerelve.

 

 

1kW teljesítményű csőlineáris motor

mérete: 250x200mm

Ára: 

    9.6 kép

 

 2kW teljesítményű csőlineáris motor

mérete:250x400mm

Ára: 

    9.7 kép

 

Csúszóoptós harangmozgást érzékelő lineáris motorhoz

Lineáris motoroknál a haranghelyzet érzékelésére szolgál. Speciális kialakítása miatt vele a motor erejét a vasmag teljes hosszában  ki lehet használni.

mérete: 120*60*60 mm

Ára:

Kép feltöltés alatt! 

 

 

   9.8 kép 

Induktív harangmozgást érzékelő lineáris motorhoz

Abban az esetben, ha a lineáris motor ereje a haranghoz képest nagy, nem feltétlen fontos csúszóoptós érzékelő használata. Helyette a hagyományos induktív érzékelő is megfelelő.

mérete: 80*30 mm

Ára: 

Kép feltöltés alatt!  

 

    9.9 kép

 

 

Asztali nézet