Bimm-Bamm Csoport
Az idő nem áll meg!

MENÜ

Harangmozgást vezérlő

 

A gyakorlatban több fajta harangmozgást vezérlő terjedt el. Vannak egyszerűbb felépítésű és vannak intelligensebb típusok.

A tornyokban szerelve mindig találunk harangvezérlésre érdekesebbnél érdekesebb megoldásokat.  A helyi mesterek leleményessége, a technika fejlődése, valamint a harangozórendszerek telepítésével foglalkozó iparág fejlődése ezeket a megoldásokat egyre inkább kiszorítja.

Bővebben itt!

 

Ahhoz, hogy az adott feladathoz az optimális megoldást választhassuk ki, érdemes megismerni a felszerelhető elektronikáinkat.

 

HG típusú harangmozgást vezérlő család

A Bimm-Bamm csoport az utóbbi időben kifejlesztette a HG típusú harangmozgást vezérlő családot, amely korszerű elektronikára épül. 

A HG család közös jellemzője, hogy a néhány gramm tömegű csengőtől a több száz kg tömegű harang mozgásának vezérlésére is alkalmas. A HG típusú harangmozgást vezérlő elektronikák az első néhány lengéskor a harangot teljes erővel meghúzzák. Így egy jól méretezett harangrendszer néhány lengés után megszólaltatható, majd a tekercsek erejét a vezérlő arra az értékre állítja be, amit a harang lengése megkíván.  A HG típusú harangmozgást vezérlő figyeli a harang mozgását, és ha rendellenességet észlel, pl. elszakad a drótkötél vagy megszorul a harang tengelye, a meghúzó mágnesről a feszültséget lekapcsolja.

 

 HG 2.2 harangmozgást vezérlő

Egyenáramú mágneses harangmozgató egységek vezérlésére fejlesztettük ki. Analóg szabályozású berendezés. A HG2.2 hátránya, hogy a harang tengelyére érzékelőt kell felszerelni. Használatát a digitális áramkörök kezdik kiszorítani.

Új harangvillamosításnál már nem javasoljuk.

Bővebben itt!

  

HG 3.0 harangmozgást vezérlő

Egyenáramú mágneses harangmozgató egységek vezérlésére fejlesztettük ki. A HG 3.0 új harang üzembe helyezése vagy meglévő felújítása esetén javasolható. Teljesen félvezetős készülék. A harangmozgás figyelését a meghúzó mágnes tekercséről veszi le, ezért nem tartalmaz külön érzékelőt. A mozgásérzékelő jelét az elektronika dolgozza fel.  A HG 3.0 telepítése speciális telepítő célberendezéssel történik. Kézi állítási lehetőséget nem tartalmaz. A harang mozgatása, védelmi egységeinek beállítása a mikroprocesszorába táplált programnak megfelelően történik. A HG3.0 csak digitális vezérlőáramköröket tartalmaz. Mechanikai meghibásodás esetén a meghúzó mágnest a vezérlő letiltja. A HG3.0 vezérlő rendkívül gyorsan telepíthető. A harangvezérlőre akkor kell tápfeszültséget kapcsolni, amikor a harangnak működnie kell. A képen egy kidobozolt HG 3.0 látható. A bal oldali alsó csatlakozóra a hálózati tápfeszültséget, míg a felsőre az egyenáramú mágnes tekercset kell csatlakoztatni. 

Új harangvillamosításnál már nem javasoljuk.

Ára: 20 000Ft + Áfa

 

  7.2 kép

 

HG 4.0 harangmozgás-vezérlő

Ez a típus szintén alkalmas új harang vagy meglévő harang egyenáramú harangmozgató rendszerrel való villamosításra. A HG 3.0 típustól az indítási és leállítási üzemmódjában tér el. A HG 4.0-re a tápfeszültséget folyamatosan rá kell kapcsolni, és egy vezérlővezetékkel lehet a működését irányítani. Ezért a HG 4.0 indítását kis teljesítménnyel lehet vezérelni, ezáltal kisteljesítményű kapcsolóóra is alkalmas a vezérlésére. A vezérlővezeték tápfeszültségének megszűnése esetén a rendszer a betáplált paramétereknek megfelelően fékezésbe kezd. Ezáltal a harangozás végén lévő utókongatások elkerülhetőek.

Ára: 27 000Ft + Áfa

  7.3 kép

 

HG4PJ harangmozgás-vezérlő

Ez a típus szintén alkalmas a harang egyenáramú harangmozgató rendszerrel való villamosításra. A HG4 továbbfejlesztett változata.  Külön előnye, hogy érzékelővel számítógép nélkül is üzembe helyezhető. A húzási idő (ezzel a húzóerő) 4db jumper segítségével  (24 azaz 16 fokozat) fokozatban állítható, míg a megállítást 2db jmperrel (22 azaz 4 fokozat) fokozatban lehet választani. Az érzékelő lehet mágneses, optó, mechanikus stb. elven működő, de 12V-os kimenettel rendelkező egyéb típus is lehet. Természetesen a számítógéppel,  windows felületű kezelőprogramjával a harang üzemállapota (harang indulás, gyorsítás, üzemi húzás, fékezett leállás, hibajegyzetelés, védelem stb. ) optimálisan beállítható.

 Ára: 34 000Ft + Áfa

 Új DC harangvillamosításnál javasoljuk !!!

 7.4 kép

 

HG 4.0 harangmozgásvezérlő programozása jumperek segítségével.

        • Felső sor fékezés
        • Alsó sor húzóerő

 

  7.5 kép

 

HG 5.0 harangmozgást vezérlő

Motoros harangozásra lett kifejlesztve. A HG4 tulajdonságait használja ki. Teljesen félvezetős készülék. Korszerű áramkörével a harang indításától a leállításáig minden paramétere programozó készülékkel beállítható. A harangokat leálláskor elektronikusan fékezi, így nincs utókongatása. A kimenetére a motor teljesítményéhez igazodó teljesítményvezérlő áramkört kell csatlakoztatni.

 Új vagy felújításra szoruló AC harangvillamosításnál javasoljuk !!! 

Ára: 30 000Ft + Áfa

 7.6 kép

 

HG 6.0 harangmozgás-vezérlő

Lineáris motorral felépített harangmozgató egységhez fejlesztettük ki. A HG4-HG5 tulajdonságait használja ki. Szintén teljesen félvezetős készülék. A teljesítményvezérlő áramkört is tartalmazza.

Új lineáris motoros harangvillamosításnál javasoljuk !!!

  Ára: 40 000Ft + Áfa

 7.7 kép

 

HG 12V egyenáramról működő harangmozgást vezérlő

Villamos hálózattól távol eső kápolnák, haranglábak harangjainak villamosítására alkalmas.  Összekapcsolható napelemes és szélgenerátoros energiaforrással. Az alacsonyfeszültségről való alkalmazhatósága miatt kapucsengők „kapuharangok” vezérlésére is alkalmas. Mind motoros, mind egyenáramú mágneses húzóművek kapcsolhatók a HG 12V vezérlőhöz. A kisfeszültségről való működés határa miatt max. 100kg harang működtethető vele.

A HG4 tulajdonságait használja ki. Teljesen félvezetős készülék. Korszerű áramkörével a harang indításától a leállításáig minden paraméter a programozó készülékkel beállítható. A harangokat leálláskor elektronikusan fékezi, így nincs utókongatása.

 Új napelemes, szélgenerátoros harangvillamosításnál javasoljuk !!! 

Ára: 40 000Ft + Áfa

 7.8 kép

 

HG7 harangmozgás-vezérlő

A HG4PJ típus DIN sínre kialakított változata. A HG7 egyenáramú harangmozgató rendszerrel (hagyományos, oszlopos, vagy ívelt egyenáramú húzóművel) való villamosításra alkalmas.

A konstrukciója miatt maszkos elosztódobozokba egyszerűen beépíthető. Külön előnye, hogy a vezérlő ki-be kapcsolót is tartalmaz, így a kézi működtetése miatt további alkatrész beépítése nem szükséges. Kapcsolóóra csatlakoztatása pedig vezetékbekötéssel megoldható. A konstrukció bonható csatlakozásokkal készült, így telepítése, vagy cseréje gyorsan megoldható. A HG7 bekötése a doboz oldalán megtalálható.

Célprogrammal való telepítése esetén érzékelőt nem kell hozzákapcsoni, mert a mozgási szinkronjelet a processzoros elektronikája az egyenáramú húzómű visszaindukált jeléből, digitális feldolgozásával nyeri.  A készülék tetején a működést jelző LED is helyet kapott.

A beépített erősáramú alkatrészei 10A/230V kapcsolására teszik alkalmassá.

 

 

 7.9 kép

 HG7 harangmozgásvezérlő fényképe

 

 Ára: 43 000Ft + Áfa

 Új DC harangvillamosításnál javasoljuk !!

 

HG8 harangmozgás-vezérlő

A HG5 és HG6 típus továbbfejlesztett, DIN sínre kialakított változata. Sík és csőlineáris motor, valamint asszinkronmotoros harangmozgatás vezérlésére alkalmas.

A kialakítása miatt maszkos elosztódobozokba egyszerűen beépíthető. Külön előnye, hogy a vezérlő ki-be kapcsolót is tartalmaz, így a kézi működtetése miatt további alkatrész beépítése nem szükséges. Kapcsolóóra csatlakoztatása ennél a típusnál is vezetékbekötéssel megoldható. A konstrukció a HG7-hez hasonlóan bonható csatlakozásokkal készült, így telepítése, vagy esetleges hibája esetén a cseréjes könnyen megoldható. A bekötése a doboz oldalán szintén megtalálható.

A készülék tetején a működést jelző LED is helyet kapott. Telepítése célprogrammal történik. Lineáris motorok esetén 1db induktív jeladó beépítése szükséges, míg asszinkronmotoros meghajtás esetén erre nincsen szükség. A motorok két irányú vezérlésére is alkalmas, de egyirányú húzásra is beállítható.

A beépített erősáramú alkatrészei 3*10A/400/230V  3f. kapcsolására teszik alkalmassá.

 

 

  

 7.10 kép

 HG8 harangmozgásvezérlő fényképe

 

Ára: 65 000Ft + Áfa

 Új váltakozóáramú harangvillamosításnál javasoljuk !!

 

 

HG3...HG6 Dobozolás

 A HG2-nél nagyobb sorozatszámú harangvezérlők egységes dobozba szerelhetők. Az 180*300mm dobozba max. 4 db harangvezérlő fér el. (A beépített panelok száma a harangok számával egyezik meg.) A doboz alatt a harangok kézi kapcsolói és a vezetékcsalakozás kap helyet. A doboz vízmentes kialakítású, szervízdugaljat is tartalmaz.

Használatát feltétlen javasoljuk !!!

 Ára: 15 000Ft + Áfa

 7.11 kép

 

HG7 - HG8 Dobozolás

 Bármilyen elosztódobozba beépíthető, azonban célszerű IP65 védettségű maszkos elosztódoboz használata. A HG7 belső túláramvédelmet is tartalmaz, a HG8 nem. Azonban célszerű mindegyik elé a húzómű áramára méretezett kismegszakító beépítése.

 

 

 

 

 

7.12 kép

HG7 a dobozolva

 

 

 

 

7.13 kép

HG7 a dobozban

 

 

7.14 kép

HG8 a dobozolva

 

 

7.15 kép

HG8 a dobozban

 

 

 

 

7.16 kép

HG7 és HG8 egymás melett a dobozban

 

 

A maszkos doboz használatát feltétlen javasoljuk !!!

 Ára: Lásd villanyszerelési boltoknál.

 

 

Programozó szet

A HG2.2-nél nagyobb típusjelű harangvezérlő áramkörök esetén kell alkalmazni. Ezen vezérlők digitális, mikróprocesszort tartalmazó áramkörök, a beállításuk számítógépes célprogrammal történhet. (Speciális esetekben a HG4PJ, HG6, HG12V, HG7 és HG8  számítógép nélkül is üzembe helyezhető.) A programozó szet áll:

  • Windows kezelőprogramból
  • 230V-os csatlakozószetből
  • Soros  (USB) kommunikációs adapterből

A kezelőprogram:

 7.17 kép

A kezelőprogram nézeti képe

Ára: egyedi

 

  7.18 kép

A 230V-os csatlakozó szet

Ára: egyedi

 

Kép feltöltés alatt! 

 

 

 

  7.15 kép

Soros  (USB) kommunikációs adapter

Ára: egyedi

 

Asztali nézet